Vállalkozóként boldogulni és sikeres céget vezetni, egyre több kihívással jár. Sokan szeretnének szabadulni az alkalmazotti pozícióból és megvalósítani a saját terveiket, saját profitot előteremteni. Az önálló cég ötlete sokak számára jelent vonzó célt, de sajnos nem mindenki tud tartós sikert elkönyvelni és vannak, akik bele is buknak a próbálkozásba.
A kisebb cégeknek sok veszíteni valójuk van, ezért érdemes minden, ígéretes lehetőséget megragadni, ami anyagi támogatással és a fejlődéssel is együtt járhat. A mikrovállalkozások, a kis- és középvállalkozások, vagyis a kkv szektor szereplői is válogatni tudnak a támogatásokból, méghozzá pályázatok formájában.
A GINOP Plusz egy ígéretes lehetőséget kínál a fejlődésre és a piaci jelenlét erősítésére minden pályázónak.
A GINOP Plusz pályázatok a vállalkozásokat segítik

A GINOP pályázatok, ajánlott pályázatok kkv-knak, erről minden pályázó teljes mértékben meggyőződhet, ha egy kicsit tájékozódik a részletekről. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program útjára indította azt a több éves projektjét, ami a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz nevet kapta.
A GINOP Plusz pályázatok elsődleges célja, hogy a kkv szektor szereplőinek anyagi támogatást nyújtson és ezzel a versenyképességének a növelését támogassa. A fejlődés alapvető feltétele egy vállalkozás esetében, a versenyképesség megtartása, ehhez kínál az Uniós pályázat komoly anyagi forrást. Az aktuális gépbeszerzés pályázatra, összesen 5-30 millió forintnyi, 50 százalékos, vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni.
A GINOP Plusz-ról nem érdemes lemaradni
A megpályázható összegeket, a nyertes cégek több területen is be tudják fektetni. A felsorolásba beletartozik a gépbeszerzés, az ingatlan korszerűsítés, az ingatlan bővítés, de ugyanígy szerepel a vállalati infokommunikációs fejlesztés is vagy egy projekt közvetett kivitelezési költségei. Itt a lehetőség, hogy a költségigényes projekteket végre megvalósítsa, emelje a vállalkozása színvonalát és tegyen egy lépést előre, ha a mikro-, kis- és középvállalkozások közé tartozik!
Ki az, aki jogosult arra, hogy a több milliós összegekre pályázzon? Milyen feltételei vannak a pályázati összegek elnyerésének? Minden vállalkozás jogosult az Uniós támogatásra, amelyik nem kutató jellegű tevékenységet folytat.

A jelentkezőknek legalább egy, lezárt üzleti évvel kell pályázniuk és meghatározott létszámmal kell működniük cégként. A pályázó cégeknek részt kell venniük egy előre egyeztetett konzultáción és részletekbe menően bemutatni a már meglévő üzleti folyamatokat, valamint a tervezett fejlesztéseket.
Egy pályázat teljes időtartama tizennyolc hónapot ölel fel. Érdemes időben elkezdeni a felkészülést, illetve igénybe venni a pályázat beadásához szükséges professzionális szolgáltatásokat, mert a végső határidő már közeledik. Az aktuális támogatási kérelmeket 2025. április 29-től lehet beadni.
Pályázatírás profikkal
Felmerül a kérdés, hogyan is kell megírni egy pályázatot, de még fontosabb az, hogyan lehet támogatásra váltani egy pályázatot? A mi cégünk azért dolgozik, hogy az ügyfeleket hozzásegítse a terveik megvalósításához. Jelentős pályázatírói tapasztalatunknak köszönhetően, magas sikeraránnyal dolgozunk.
Az ügyfelektől csak sikerdíjat kérünk, cserébe minden segítséget megadunk a felkészüléshez és leegyszerűsítünk egy bonyolult feladatot. További tájékoztatásért nyugodtan lépjen kapcsolatba kollégánkkal!