ÉLIP BP
Hatmilliárd forintos keretösszeget biztosít a Magyarországon működő élelmiszeripari beszállító vállalkozások, kiskereskedelmi láncok és a közétkeztetés gazdasági szereplőinek.
Cél: technológiaváltásuk támogatása, élelmiszeripari termelői kapacitásuk fejlesztése, valamint az élelmiszeripari beszállítói hálózatba történő bekapcsolódás.
Az ÉLIP BP forrás igénybe vehető:
- új eszközök, gépek beszerzésére,
- új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására,
- Információs technológia-fejlesztésére,
- gyártási licenc, gyártási know-how, és immateriális javak beszerzésére,
- szakértői és tervezési tevékenységre,
- ingatlan és infrastruktúra beruházásra,
- megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására.
Az ÉLIP BP támogatás összege 300 – 500 millió forint közötti, a mértéke max. 70%.
A teljes projektköltségből a támogatás intenzitása legfeljebb 70 százalék lehet, amelyhez 30 százalékot kell hozzátennie a kedvezményezettnek (ebből minimum 15 százalék önrész szükséges, amely kiegészülhet maximum 15 százalék piaci hitellel is. Egyéb támogatással nem kombinálható.
A támogatásban azon élelmiszeripari vállalatok vagy az általuk alkotott konzorciumok részesülhetnek, amelyek végzett tevékenységük alapján élelmiszeripari vállalkozásoknak minősülnek.
A fejlesztendő tevékenység pedig, amelyre a támogatást igénylik a TEÁOR 10 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 109-es alcsoportot), vagy a TEÁOR 11 főcsoport bármely alcsoportjába (kivéve a 1102 alcsoport) tartozik.
További feltétel, hogy a vállalkozások éves nettó árbevétele a 2020., 2021., 2022. évek legalább egyikében elérte vagy meghaladta a 100 millió forintot.
Az ÉLIP BP-ben az alábbi jogosultsági kritériumoknak együttesen kell teljesülnie:
– a projekt élelmiszeripari beszállítói státuszt fejlesztő területekhez, termékkörhöz vagy technológiához (pl. csomagolás) kapcsolódó problémák megoldására alkalmas beruházások,
– a pályázó közétkeztető, élelmiszeripari vállalkozás, vagy kiskereskedelmi lánc jelenlegi vagy jövőbeni beszállítója lesz a projekt megvalósítási ideje alatt, vagy annak eredményeként, és ezt kétoldalú együttműködési megállapodással, vagy szándéknyilatkozat becsatolásával igazolja.
A pályázat időtartama:
- 2023. szeptember 28. a pályázati felhívás közzététele
- 2023. október 12. – október 26. a támogatási kérelmek benyújtása
Minden információ letölthető: ITT
Pályázatírás, ingyenes előminősítés, bővebb információ:
- Krautheim Vanda, 30/6077-882
- info@forrasok.com
- Pályázatírás